Valaha a magyar szüretek elengedhetetlen fogása volt, ma már alig akad, aki ilyen szokott főzni

Elkészítés:
Első lépésként a húst/ húsokat kockákra vágjuk, nagyjából 3-4 cm-es darabokra. Ha szeretnénk főzhetünk bele darabolt sertéskörmöt, kockázott, csont nélküli sertéslapockát és darabolt bőrös sertéscsülköt, mert ezek mindig a pincepörkölt szaftját dúsítják.
Ezután sózzuk, borsozzuk, majd a vöröshagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk vagy apróra vágjuk.
A kenyérszalonnát is apró, lehetőleg egyforma méretű kockákra vágjuk.
Egy nagyobb lábasban vagy bográcsban készítjük el, úgy, hogy elsőként zsírjára pirítjuk a szalonnát.
Ezután beletesszük az aprított vöröshagymát, és üvegesre pároljuk.
Majd ha üvegesre párolódott a hagyma hozzáadjuk a fokhagymát is, majd lehúzzuk az edényt a tűzről, és megszórjuk a pirospaprikával.
Visszatesszük az edényt a tűzre, és hozzáadjuk a felkockázott húst/húsokat. Pár percig kevergetve pirítjuk, amíg a hús minden oldala szépen kifehéredik.
Amint a hús minden része kifehéredett hozzáadjuk a kockára vágott zöldpaprikát, piros paprikát és a paradicsomot, valamint a babérlevelet, majorannát és a köménymagot. Ezek mind segítenek a pörkölt szaftját sűríteni és ízesíteni.
Amikor a hús kicsit levet eresztett, hozzáöntjük a 2 dl vörösbort. Ez adja meg a pincepörkölt jellegzetes mélységét és enyhe savasságát. Dobjunk bele egy szál rozmaringot is.
Lefedve lassú tűzön főzzük a pörköltet, időnként megkeverve. Ha szükséges, öntsünk hozzá egy kis vizet vagy további vörösbort, hogy sűrű és elég szaftja legyen. Az étel akkor kész, amikor a hús teljesen puha, ehhez nagyjából 2-3 órára lesz szükség.
Ha a hús már majdnem teljesen puha, adjuk hozzá a krumplit is és ezzel együtt főzzük puhára további 5-10 perc alatt.
Kóstoljuk meg a pörköltet, és ha szükséges, utána ízesítjük sóval és borssal.
A pincepörköltet friss kenyérrel kínáljuk, hogy a szaftot ki lehessen tunkolni vele a tányérból.
Jó étvágyat!