Elkészítés:
A bacont felkockázzuk, és kevés olajon pirítani kezdjük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, és üvegesre pároljuk. Beletesszük a darált húst, és fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a fűszereket.
Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje, majd takarékon, fedő alatt kb. 20 percig pároljuk.
A lisztet, tojást és sót egy tálba tesszük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. Forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, és kifőzzük. Leszűrjük, és hagyjuk kissé kihűlni.
A húsos raguba belekeverünk 1-2 evőkanál tejfölt. A nokedlit összekeverjük néhány evőkanál tejföllel, és enyhén megsózzuk.
Egy hőálló tál aljára tesszük a tejfölös nokedli egyharmadát, rá a húsos ragu felét, majd ismét nokedli, a maradék ragu, és végül a maradék nokedli következik.
A tetejét megszórjuk reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben 180 fokon addig sütjük, amíg a sajt enyhén megpirul.
Forrás: Éva Horotánné
